Callicarpa bodinieri / Kínai lila bogyó

Callicarpa bodinieri / Kínai lila bogyó
Callicarpa bodinieri / Kínai lila bogyó
Callicarpa bodinieri / Kínai lila bogyó
Callicarpa bodinieri / Kínai lila bogyó
Callicarpa bodinieri / Kínai lila bogyó
powered by social2s
Leírás

A kínai lilabogyó egy felfelé törő ágrendszerű díszcserje, 1,5-2,0 méter magas és 2,4-3 m széles száron, lombhullás után, télig vagy még tél elején is megmaradó lila bogyótermése.  Kicsi, krém-fehér vagy lilás-rózsaszín virágai, július-augusztusban, csomókba rendeződve nyílnak. Elvirágzás után, az ősz folyamán, leginkább október végére beérő, különleges, gyöngyszerű, a dísznövény szárán is fejlődő lila, bogyós   termései díszítenek. Ezek lombhullás után is a száron maradhatnak szinte egész télen át, melyek feltűnők, ezáltal  igen érdekes díszkerti jelenséget képviselnek.

Környezetéhez jól alkalmazkodó dísznövény, mely kevés gondozást igényel, ugyanakkor feltűnő szépségű, egyedi kerti dísz, mely díszértéke igazából késő ősztől érvényesül, mivel a termését a madarak nem szeretik, csak végső esetben fogyasztják, ezért egész télen át díszíti díszkertjeinket, díszparkjainkat! Levelei hosszúkásan oválisak, kihajtásban bronzos árnyalatúak, ősszel pedig rózsaszínes-pirosra színeződnek, díszértéke ezáltal is növekszik. trópusi és szubtrópusi területeken honos, sok közülük, így a lilabogyó is, jól viseli a mérsékelt övi viszonyokat. A kínai lilabogyó klímánkat és talajainkat jól tűrő, edzett, közepes szárazságot még elviselő, Napra vagy félárnyékba, jó vízáteresztésű talajokra ültessük.

Napra ültetve, tápdús talajon bőségesebb és díszesebb termést produkál. Kevés gondozást igényel, ám az új ültetésű dísznövény tövét az első 1-2 évben, kemény teleken, a rózsához hasonlatosan takarással kell védeni, ezután már teljesen télálló lesz! Metszését közvetlenül a téli időszak elejére, közepére kell időzíteni, őszi termésdísze így érvényesül. A kínai lilabogyó öntermékeny.

    

Vélemények

Még senki sem nyilvánított véleményt erről a termékről.
Ez a webhely a Google cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat. Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt megosztásra kerül a Google-lal a szolgáltatás minőségének biztosítása, a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
Ok